Látássérült verzió

Magyarország nemzetközi részvétele


Az Európai Virágos Városok és Falvak versenye (Entente Florale Europe) Európa legnagyobb múltra visszatekintő versenye. A kezdetek Franciaországba nyúlnak vissza, ahol az első virágosítási versenyt 1959-ben szervezték, csaknem fél évszázaddal ezelőtt. A verseny nagyon hamar olyan sikeres lett, hogy az angolok is úgy gondolták érdemes csatlakozniuk a francia kezdeményezéshez. A Royal Horticultural Society, a Királyi Virágtermesztő Társaság, hamarosan elkezdte virágba borítani az Egyesült Királyságot. 1975-ben azután elérkezett a pillanat, hogy a két ország a virágok jegyében versenyre hívja ki egymást. A verseny az Entente Florale Europe nevet kapta, az egykori Entente Cordiale emlékére. Ez a szövetség azonban erősebbnek és hosszabb életűnek bizonyult történelmi elődjénél. Ma már 9 ország vesz részt benne (Ausztria, Belgium, Csehország, Hollandia, Írország, Magyarország, Németország, Olaszország, Szlovénia) és már túllépett az első évek pusztán a virágokra szorítkozó szempontjain. A tét a fenntartható fejlődés, a természetes táj megőrzése, a racionális vízgazdálkodás, a korszerű hulladékfeldolgozás, az épített és természeti örökség megőrzése, gyarapítása, de legfőképp olyan kulturált, virágokkal, zöld növényekkel díszített tiszta környezet megteremtése, amely a települést az eljövendő generációk számára is széppé és élhetővé teszi. Nincs ehhez hasonlóan sikeres, milliókat mozgósítani képes verseny vagy mozgalom Európában.

Magyarország a turisztikai szakma kezdeményezésére 1990-től a közép-kelet európai térségből elsőként csatlakozott az európai versenyhez és egyben a régió legsikeresebben szereplő országa. Az elmúlt több, mint két évtizedben a magyar települések tíz arany (Balatonfüred, Siófok, Géderlak, Kaposvár, Lipót, Nagyatád, Eger, Gyula, Balatongyörök, Tihany, Veszprém), huszonkilenc ezüst, tíz bronz és tíz Európa-díjat nyertek. A következő évben Magyarországot város kategóriában Székesfehérvár, falu kategóriában Orfű képviseli az európai versenyben.

A jelmondat változatlan: "Virágokkal a közös Európáért!"