Látássérült verzió

Tomor


Tomor Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, a Cserehát dombjai közt fekvő kistelepülés.

Lakóinak száma 242 fő. Komplex programmal fejlesztendő járásban található, azonban a település vezetése, az egyház és a lakosság nagyon sokat tesz Tomor fejlődéséért és vonzóvá tételéért. A környezetvédelem, a klímatudatosság és a fenntarthatóság kiemelt szerepet kap a településen. Az elsők között vezették be 2002-ben a szervezett, illetve szelektív hulladékgyűjtést, 2003-ban pedig KAC-forrásból fákat és cserjéket ültettek a faluban. A megújuló energiaforrások közül elsősorban a napelemes rendszereket alkalmazzák (Polgármesteri Hivatal, óvoda, református parókia). A zöldfelületek, a közterek, utak, járdák, árkok ápoltak és rendezettek, a tájegységhez illő virágok, cserjék és fák (lombhullató, örökzöld és gyümölcsfák) díszítik a falut. Az utcabútorok nagy része fából készült helyben, közfoglalkoztatás keretében.

A település fő látnivalói a műemlékvédelem alatt álló református templom és Tomori Pál bronz szobra, de az aktív turizmus iránt érdeklődőknek is számos lehetőség kínálkozik. A faluban két szálláshely működik, az Aranyfácán és a Krisztián Vendégház.