Látássérült verzió

Tihany


Tihany, ez a mindössze 1400 lélekszámú kis település minden szempontból különleges, aki csak egyszer megfordul a félszigeten, az biztosan örökre emlékezni fog az ott szerezett élményekre. Hiszen  olyan egyedülálló látnivalók mellett, mint a bencés apátság vagy a Balaton leggyönyörűbb panorámáját kínáló Pisky sétány, igazi természeti csodák várják a településre látogatókat.

Magyarország első tájvédelmi körzeteként, Európa-diplomás területként, nem csak a történelmi emlékek meghatározóak, hanem a táj szépsége is magával ragad. Tihany évek óta nagy energiát fordít az állandó megújulásra, lakói tudják és értik, hogy csak a környezettel összhangban, azt állandóan védve, de közben a XXI. század kihívásainak megfelelve állandóan fejlődni, változni, újítani kell. Ezt a munkát már nemzetközi szinten is többször elismerték, 2014-ben Európai Falumegújítási díjat nyert a település, majd 2017-ben, miután megnyerték a „Virágos Magyarország” versenyt, az Entente Florale európai környezetszépítő versenyben arany minősítést kapott a falu.

Ezek a sikerek ösztönzik arra a település vezetőit, hogy újabb és újabb kihívásokat találjanak. 2018 sem maradhat Tihany számára megmérettetés nélkül, hiszen a település benevezett a Communities in Bloom versenybe, melynek az eredményhirdetése szeptember végén lesz Kanadában.