Látássérült verzió

Nagyigmánd


Nagyigmánd nagyközség Komárom-Esztergom megyében fekszik, lélekszáma 2867 fő. Elsődleges nevezetessége a középkori, barokk stílusú római katolikus templom, mely 1775–1777-ben Fellner Jakab tervei alapján épült, s az 1749-ben emelt plébániával együtt műemlék. A református templomot 1888–1889-ben építették.

További látványosságai az I. és II. világháborús emlékmű, a Szikszai–Mansbart-emlékmű, a Magyarok Parkja, a Hungaricum emléktábla, az Ötvenhatosok tere és a műemlékké nyilvánított Nepomuki Szent János-szobor – ezek környezetének karbantartása fontos feladat a nagyközség életében. Méltán híres az 1862-ben felfedezett és az 1980-as évek végéig palackozott igmándi keserűvíz, mely egyedi összetételével a hasonló külföldi gyógyforrásokat is felülmúlta.

Önkormányzatunk kiemelt figyelmet fordít a környezetére, a közterületek rendben tartására és a zöldfelületek rendezettségére. A falugondnokság munkatársai gondoskodnak a helyi intézmények, valamint a parkok és játszóterek tisztán tartásáról és szépségéről. 2008 óta minden évben meghirdetjük a ház- és közterület-szépítő versenyt, melynek nyertesei díjban részesülnek, valamint emléktáblát kap a legvirágosabb és legtisztább utca.